Dacia Duster 1.5 DCi 4x4 menetpróba - Formula Racing Miskolc

Az autót a Gold Cars Kft.-től kaptuk a Continental gyárlátogatáshoz.

Mikor megtudtuk, hogy egy Dacia Duster lesz a közlekedési eszközünk, nagyon izgatottak lettünk. Sokat hallottunk már az autóról és sokat láttunk az utcán is. Jó kiállású és nagyon jó véleményeket lehet róla olvasni. Kíváncsiak voltunk mi is, mit tud ez a terepjáró!

Az autó 110 lóerős dízelmotorral volt felszerelve, kapcsolható összkerékhajtással. A Miskolc - Veszprém - Budapest - Miskolc közel 800 km-es út élményeit most megosztjuk veletek is!

Az első benyomás az autó mellett állva, hogy nagy. Nagyon nagy. Határozott, magas orr, széles kerékjáratok. Nagyon jó megjelenése van az autónak. A formatervezőknek sikerült egyedit alkotni. Mivel a Dacia a Renault csoport "olcsó" márkája, ezért igen jó érzéssel tölti el a vásárlót, hogy attól mert olcsó autót vesz, még nem kell csúnyának lennie. Egybehangzó véleményünk volt. Jól néz ki!

Beleülve érezhető az egyszerűség. Mi olyan verzióban ültünk, amiben a belső térben műanyag és textil vett minket körül. Vannak olyan verziók is, amelyekben bőr borítások vannak, így nem kell a bőr érzésétől búcsút vennünk, ha Dacia-t választunk. Az ülések puhák voltak. Elég magasan ülünk az autóban, így a forgalomra jól rá lehet látni. A kormány és a sebességváltó pozíciója tökéletes volt. Amit nagyon hiányoltunk, az egy kis rekesz, vagy tároló a műszerfal tetején. Tágas volt elől, tágas volt hátul, pedig a srácok gyúrnak és széles vállal rendelkeznek, mégis elfértek hátul kényelmesen. Plusz pont, hogy a hátul középen utazó személynek is teljes értékű biztonsági öve van, nem pedig csak deréköv. A csomagtartó hatalmas volt. Befért elég sok táska. Márpedig a kolisok igen nagy táskákkal járnak...

Papíron elég fickósnak tűnt az autó, így kíváncsiak voltunk az autó mozgására öt személlyel. A kuplung hangolása tökéletes volt. Első használatra lehetett érezni hol van a fogáspontja. A 6 sebességes váltókart könnyű volt mozgatni, viszont a fokozatokba kicsit be kellett tolni. Van, aki ezt szereti, ha kicsit erővel kell berakni sebességbe, van aki meg azt szereti, ha magától beugrik. Nekünk semmi gondunk nem volt ezzel. A rövidebb áttételek miatt bármilyen sebességi tartományból kilőtt az autó, ellenben emiatt 130-as tempónál jóval 3000 fölött forgott a motor, ami a fogyasztásnak nem tesz jót.

Az első sebességi fokozat annyira rövid a terepezés miatt, hogy mindig másodikban indultunk gond nélkül. A rövid első fokozat nagyon jól jött a parkolóházas emelkedőn. Öt személlyel, egyes fokozatban alapjáraton felment a parkolóházban. Semmi dadogás, semmi erőlködés. Nagyon meggyőző volt!

Az autó nagyon jól mozog az utakon. Kényelmes a futómű, nyugodtan lehet vele manőverezni. Kellemes volt vele utazni mind városban, mind autópályán. Ami különösen tetszett az az, hogy a szörnyű budapesti utakon érezte legjobban magát az autó. (Budapest, Budapest, be csodás! a'la Gyuri bácsi) Mindegy, hogy milyen volt az út. A Duster átkelt mindenen és lehetett érezni, hogy erre van kitalálva. Nem kell félteni az autót, mozog rendesen a kerék a kasztni alatt. Minden útegyenetlenségen átszaladt. Soha nem éreztük azt, hogy szétverné a kocsit a rossz minőségű út. Nagyon össze van rakva!

Az autó színe zöld volt, mi British Racing Green-nek neveztük, de inkább "erdész" zöld volt. Utunk során sokan megálltak mellettünk, vagy odajöttek és kérdezték milyen a kocsi. Jól néz ki, Dacia, elérhető árú, ezért biztosan sokan érdeklődnek iránta.

A gyári rádió nagyon jól szólt. Volt mély, volt magas. Kellemes meglepetés volt. Más márkák feláras rádiói borzalmasan szólnak a felár ellenére, de a Duster lejátszója tökéletesen szólt. USB-ről nyomtuk Kis Grófót, mert a környéken mi vagyunk a gigolók! ( http://www.youtube.com/watch?v=5ppbJzDACKg )

Többnyire autópályán mentünk az autóval. Elég nagy a kasztni, meg is volt pakolva izmos srácokkal, így a 7,4 literes átlagfogyasztás nem volt meglepő. Ami sokkal inkább az az, hogy a digitális szintjelző az elején lassan fogyott, majd egyre gyorsabban, így kicsit nehéz volt számolni, hogy meddig lehet vele jutni. Összességében el lehet mondani, hogy 800 km-re elég egy tank gázolaj, amivel meg lehet járni az országot kényelmesen.

Az autó alapára igen kedvező. A dízel: 3.440.000 forinttól, a benzines: 2.740.000 forinttól elvihető. Bátran felextrázva pedig 4,8 millió körüli az ár. Mi megvennénk!

A nap végére nagyon megszerettük az autót. Nagyon szerethető a maga egyszerűségével és barátságos kisugárzásával. Megmosolyogtató, hogy egy Dacia-val vezettük a sort az autópályán, vagy hogy menekültek előlünk a személyautók a belső sávból. Megmosolyogtató, hogy bárhol sávot akartunk váltani, senki nem ellenkezett. Van kiállása, mint említettük. Nagyon egyszerű, nagyon jó a motor. A hazai rossz utakon tökéletesen mozog. Bátran ajánljuk mindenkinek. Ennyi pénzért ilyen jó terepjárót nem lehet kapni. Azt gondoljuk, hogy mindenki számára nagyon jó választás ez az autó. Ár/érték arányban verhetetlen és nagyon szerethető. Nagyon. Egy nap alatt szívünkhöz nőtt a Dacia.

Köszönjük az autót és az élményt a Gold Cars Kft.-nek és hogy lehetővé tették a Dusterrel a gyárlátogatást! Élmény volt ez az autó.

www.goldcars.hu
Dacia Duster 1.5 DCi 4x4 menetpróba - Formula Racing Miskolc