A híres mondás utolsó latin szavát ugyan még nem kiálthatjuk, mert egyelőre még nem győztünk, csak győznénk! Viszont jöttünk és láttunk, pontosabban voltunk és láttunk nagyon sok mindent a 2013-as Formula Student Hungary versenyen.
Csapatunk képviselői elutaztak és hatalmas élményben volt részük. Látni a kontinens minden égtájáról idesereglett csapatokat, a több tíz milliós technikákat, amelyet olyan hallgatók építettek mint mi, vagy akár ti magatok, semmihez sem fogható!
Eddig is lázasan dolgoztunk, mert éreztük mekkora lehetőség ez a verseny, de most hogy láttuk is és átéreztük az egészet, újabb lendületet kapott csapatunk.
A hazai verseny összesített statikus számait a német KA-RaceIng e.V. nyerte, míg a dinamikus számok összesítésében a szintén német Rennstall Esslingen csapat szerezte meg az első helyet.
Jól szerepeltek a magyar csapatok is. A statikus versenyszámban a BME Formula Racing Team az összesített előkelő 2. helyezést érte el a Design Report versenyszámban aratott győzelmükkel; míg a KEFO Motorsport 31. helyezést ért el az összetettben. A dinamikus versenyszámokban a BME Formula Racing Team a 10. helyezést érte el a Fuel Efficiency versenyszámban aratott győzelmükkel együtt; míg a KEFO Motorsport pedig 15. helyezést ért el. Nekik ez úton is gratulál csapatunk és kívánunk további sikeres felkészülést a következő megmérettetésekre!
A verseny és a bajnokság egyre nagyobb média figyelmet kap, így idén már nagyon sok csatornán keresztül lehetett hallani a versenyről, ami egy elismerés és nagy ajándék minden résztvevőnek.
A Formula Racing Miskolc pozitív érzésekkel távozott, mert nagyon jó kapcsolatokra tettünk szert és sok biztatást kaptunk. Minden csapat tudja, mennyire nehezek az első lépések, így nagyon jól esett a támogatás, illetve a csapatunk iránti érdeklődés. Köszönünk mindent!
A facebook oldalunkon is gyűlnek a minket követők és támogatók, ami sok erőt ad minden csapattagnak. Dolgozunk azon, hogy megháláljuk nektek ezt egy csodaszép miskolci versenyautóval és exkluzív tartalmakkal a csapat életéből.
Több gáz, kevesebb fék!